A telefon cs�rg�se riasztotta fel egy �s egynegyed �ra m�lva. Kikecmergett a borzalmas �lomb�l – csak arra eml�kezett tiszt�n, hogy valaki �ld�zte -, s felk�zd�tte mag�t �l� helyzetbe a rekami�n. Iszony�an melege volt; ver�t�kben �szott b�r�nek minden n�gyzetcentim�tere. Am�g aludt, a nap k�rbearaszolt a h�zon, �s isten tudja, mi�ta �gette m�r a h�t�t az �vegfalon kereszt�l.

Mort lass� l�ptekkel elindult az el�szoba fel� a telefonasztalhoz; olyan neh�zkesen cammogott, mint egy b�v�r, aki a foly� fenek�n pr�b�l �rral szemben el�rejutni. A feje tomp�n l�ktetett, s a sz�j�nak olyan volt az �ze, mint az �llott eg�rszarnak. Ha l�pett egyet el�re, �gy �rezte, hogy az el�szoba ajtaja is l�p egyet h�tra. Az jutott esz�be, s m�r nem is el�sz�r, hogy a pokolban sem lehet rosszabb, mint egy forr� d�lut�non, amikor hossz�, m�ly �lomb�l riad fel az ember. De nemcsak fizikailag viselte meg a dolog. A legzavar�bb �s legr�miszt�bb az volt, hogy �gy �rezte, mintha kib�jt volna a saj�t b�r�b�l – mintha egy dupla tv-kamera hom�lyos lencs�in kereszt�l b�muln� mag�t.

Megmarkolta a telefonkagyl�t. Biztos volt benne, hogy Shooter lesz az.

Igen, � lesz, h�t persze – az egyetlen ember sz�les e vil�gon, akivel nem lenne szabad sz�ba �llnom ilyen k�ba �llapotban, amikor az agyam egyik fele lekapcsolta mag�t a m�sikr�l. Persze hogy � lesz az – ki volna m�s?

-         Hall�?

Nem Shooter volt az, de ahogy Mort meghallotta a vonal m�sik v�g�n felcsend�l� hangot, r�gt�n tudta, hogy van m�g egy valaki, akivel nem aj�nlatos ilyen gyatra lelki�llapotban besz�lnie.

-         Szia, Mort – mondta Amy. – J�l vagy?